Energiazárak Hatha jóga

 

Energiazárak a Hatha jógában

 

Tudjuk, hogy a jógagyakorlatok nem pusztán fizikai síkon hatnak, hanem energetikai síkon is.

Nagyon messzire vezetne, ha ezekről részletesen próbálnánk értekezni, ezért csupán a három energiazárról / illetve még egy negyedikről / ejtenék néhány szót.

Ezek  az energiazárak a jóga közben áramló, meginduló energiákat tartják vissza, illetve gátolják meg az idő előtti eltávozástól.

 

E három energia zár:

 

Torok zár: legkönnyebben ülő helyzetben hozhatjuk létre, oly módon, hogy az álunkat finoman előrehajtjuk, ezáltal a gégefőre finom nyomás nehezedik. A finom energia ezáltal visszaáramlik a gerinc mentén.

Spontán torokzár létrejön például hegytartásban is, ha elernyesztjük a nyaki izmokat és hagyjuk lógni a fejet.

Hasi zár: szintén ülésben a legkönnyebb végrehajtani. Finoman lélegezzünk be, majd kilégzés után közelítsük az állunkat a mellkashoz. ezzel létrejön egy torokzár.

Tartsuk kint a levegőt, majd a hasizmokat finoman feszítsük meg és toljuk őket befelé és fel, légzés kint tartás kíséretében. Addig tartsuk így, amíg nem válik kellemetlenné, majd finoman lélegezzünk be.

Gyökérzár: Meggátolja a kialakult finom energiák alul történő eltávozását. A gát körüli izmokat finoman összehúzzuk és a has irányába felszippantjuk.

Minden egyes belégzésre egy picit feljebb és feljebb szívjuk, de persze túlzott erőlködéstől mentesen.

A negyedik energiazár ezek együttese, tehát amikor a torok, hasi és a gyökérzár egyszerre kapcsolódik be.

Jó gyakorlást!